Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Kihagyhatatlan klipek 4. - R.I.P. Lemmy Kilmister

2016. január 27. - herma

Ugyan Lemmy művészi attitűdjére nem igazán reflektálnak a sajátos esztétikai viszonyulásaim, illetve életvitele sem példa előttem, de azért nekem is voltak önpusztítást kultiváló életszakaszaim, és alaposan ismerem a rock&roll életforma varázsát...

Mint ember, vagy még inkább, mint ikon, messziről nézve mindenképpen szimpatikus, még ha a véleményét sokszor nem is éreztem mérvadónak (számomra), a vele készült interjúkat mindig élmény volt olvasni, és jókat lehetett nevetni egy-egy sarkos kijelentésén.

lemmy_kilmister.jpg

Szóval a zenéje, az sosem volt az én világom (akár az AC/DC-é), de egy-egy számot bármikor szívesen meghallgattam tőle (pláne sörözés alkalmával). Bizony (szégyenszemre, akárcsak Bowie-nál), a távozása kellett ahhoz, hogy egyvégtében végigmenjen nálam egy albuma. És hát persze, hogy a Bad Magic lett az, és basszus, azt kell, hogy mondjam, hogy nemcsak végig fasza, hanem még tetszik is! Végig ütősek a dalok, egy pillanatnyi üresjárat vagy töltelék sincs, és a lírák is több mint vállalhatók. Valahol jó dolog ez, még ha a halál szinte sosem jön jókor, hogy - legalábbis lemezen - csúcsformában búcsúzott...

Annyira nem vagyok képben a Motörhead videók tekintetében (na jó, semennyire sem), így inkább egy olyat kerestem (találtam), ami ugyan nem hivatalos klip, viszont számomra is sokat mond. Nem tudom, Lemmy látta-e valaha is, de nem tudom elképzelni, hogy ha igen, akkor ne tetszett volna neki.

A yt-ra vágta össze ilyen-olyan képsorokból egy lelkes rajongó (bizonyos DeadAnarchistPhil), méghozzá az Orgasmatron című dalra, és az a legkevesebb, hogy szíven üti az embert. Annyit mondanék elöljáróban, hogy ha valaki vallásos, könnyen felháborodhat rajta, így mindenki maga döntse el, hogy meg akarja-e nézni (ill. szembesülni bizonyos visszásságokkal), de szerintem senkinek sem árt elgondolkodni egy kicsit, hiszen a felvételek egytől egyig a (sokszor kellemetlen) valóságot örökítik meg, vagy annak állítanak emléket.

Lemmy dalszövege feliratozva van, és bizony legalább olyan kemény, mint a videó:

Remélem, ezt így méltó búcsúnak találja a pokoli kocsmából a vén whiskeyvedelő!

 

Ui.: Nem, nem szándékozom a kliprovatomat R.I.P. rovattá átalakítani, csak sajnos egyszerre sokan mentek el mostanában. Még egy Weiland-megemlékezéssel adós vagyok (magamnak), így a következő részt neki szentelem, aztán vidámabb vizekre vezénylem a videókat!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr968283556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.