Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Buckethead és a 100

2015. május 02. - herma

Miután tavaly kiadott 60 darab lemezével igencsak megdöntötte saját maga által felállított 2013-as 31-es világrekordját, mi más célja lehet még? Ugye sok minden, de nagyon úgy tűnik, hogy továbbra is motiválja őt az adott idő alatt egyre több lemez megjelentetése, mert továbbra sem állt le. Az év harmadához érve jelenleg 32 lemeznél járunk. Miért érdekes ez? Mert ha ezt a számot felszorzom 3-mal, az 96. Amiből az a sejtelem ötlik fel bennem, hogy a csirkésvödörfejű őrültünk megcélozta a 100-at. Meg hogy erre jó esélye is van!!!

buckethead_1.jpg

Komolyabb értelmét nem firtatnám, felesleges is volna. Én már rég elvesztettem a fonalat az érdemi részt (zene) tekintve, mostanság kb. azt csekkolom, hogy a cirka félórás hossz továbbra is teljesül. 

Kicsit kutakodva énekórai emlékeimben, valakiről "tanultam", hogy a templomhoz volt leszerződve, és minden vasárnapi miséhez új zenét szerzett (lehet, hogy sokan is voltak ilyenek, már nem emlékszem). Csak  azért hoztam fel ezt, mert minden bizonnyal őket is lepipálja Bucki, pláne ha belegondolunk, hogy itt azért stúdiózni kell, feljátszani a különböző szólamokat stb. Arra jutottam tehát, hogy jó eséllyel az emberiség eddigi történetének zeneelőállításmennyiségi világrekordjai dőlnek sorra mostanság. :-)

Ha véletlenül volna olyan, akinek kimaradt valamelyik cucc idénről, segítségképpen a lista:

Sideway Streets
Squid Ink Lodge
Project Little Man
The Moltrail
Forest of Bamboo
Weird Glows Gleam
Collect Itself
The Left Panel
Wall to Wall Cobwebs
Night of the Snow Mole
Creaky Doors and Creaky Floors
Herbie Theatre
Glow in the Dark
Marble Monsters
Infinity of the Spheres
Vacuum
Elevator
Solar Sailcraft
Louzenger
Shaded Ray
The Other Side of the Dark
Scroll of Vegetable
Rotten Candy Cane
Along the River Bank
Tourist
Paint to the Tile
Tucked Into Dreams
Forever Lake
Down in the Bayou Part Two
Down in the Bayou Part One
Chamber of Drawers

 

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr577421532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.