Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Nightwish: Endless Forms Most Beautiful kritika (ismertető)

2015, Nuclear Blast Records

2015. március 21. - herma

Igyekszem nem túlcifrázni, remélem sikerül. Vannak zenék, amikkel nagyon meg lehet bántani engem.

 

nightwish_700.jpg

A legtöbb embernél (tapasztalataim szerint) nem kell nagyon messzire menni, hogy frászt hozzunk rá valamilyen muzsikával. Ennek gyakran az az oka, hogy az illető képtelen feldolgozni, amit hall, más szóval nem ért hozzá, nem azt hallja, amit "kéne". Ez tanulási folyamattal (ismételt hallgatások, néhány jól irányzott mondat hozzáértőktől stb.) jobbára áthidalható. Van aztán az az eset, amikor az illető ösztönösen idegenkedik egy adott stílustól. Ennek rengeteg oka lehet, és nem könnyű tenni ellene. Na most én a bennem lévő ilyeneket, bevallom, kissé (?) kényszeresen igyekszem felszámolni magamban. Az első kategóriához elég némi kitartás, a második csoporthoz tartozóknál sok időre is szükség lehet (amíg az embernek lesz gusztusa lenyelni a békát). Mindkét esetben fennáll viszont, hogy amennyiben sikerül befogadni az anyagot, akkor rögtön a környékén tenyésző (értsd: hasonló stílusban leledző) zenék egycsapásra emészthetővé válnak, és ez egy igen motiváló folyamat (számomra legalábbis). Van azonban egy harmadik kategória, amikor is egy zenekar annyira közhelyesen, bugyután, sablonosan, mindenfajta kreativitástól, egyediségtől mentesen tevékenykedik, hogy legszívesebben kiszaladnék a világból. Persze ilyenek törvényszerűen sokan vannak, hiszen sokan muzsikálnak hobbiból, adott esetben különösebb tehetség nélkül, és erre minden joguk meg van. És eszem ágában sincs ezt elvitatni tőlük, sőt mi több, bárkit, aki egy kicsi kedvet is érez ilyesmihez, csak bátorítani tudok, mert a saját élete szebb lehet ezáltal. Természetesen az ilyenek fölött elsiklik az ember, hogy "jól van, neki tetszik, hát csinálja". Kívülállóként nem jó ugyan hallgatni, de nem is kell. Megváltozik a helyzet azonban, ha az illető / zenekar híres lesz, komoly rajongótábora alakul ki. Akik jönnek, hogy "ez milyen jó már, mert ilyen meg olyan", holott tudom róla, hogy egy darab kakamogyoró az egész. Persze nem akarom megbántani - mondjuk - a jóismerőseimet, akik próbálnak győzködni, ezért csak finoman vetek ellen. Ilyenkor kapom meg, hogy te nem érted ezt a zenét. Én legszívesebben rávágnám: - Nem a faszt nem, jól néznék ki, ha az irgalmatlan mennyiségű lemezismeretemmel hasonló zenei stílusokban pont a legtriviálisabb, legpopulárisabb, arctalan senkiháziak zenéjét ne érteném! És nem tehetem, mert akkor a cimbik kurvára megsértődnek (volt már azért próbálkozásom :-)), úgyhogy inkább rájuk hagyom. Viszont akkor meg csak nem hagyják abba, jönnek ugyanazzal (a szarral) újra meg újra, hogy ugye, hogy milyen jó már, hiszen te is szereted a zenét! Én meg nyelek magamban. És ez egy ótvaros ördögi kör...

Nyilván nem véletlen, hogy ezt itt és most írom le, a Nightwish az egyik prototípusa az ilyen csapatoknak. Minden hülye (és sok nem hülye is!) szereti, ismeri őket. Köszönhető ez elsősorban a kétségtelenül jó kiállású, és a metal zenébe rövid időre üde színfoltot hozó Tarjának, aki már réges-rég a ködbe vész. Mert vele működött az a parasztvakítás, hogy "ez igényes rock (ok, metal) zene, mert bizony ez így már opera!" Holott csak az eredetileg az operáknál használt (bel canto, hogy okoskodjak) hangképzéssel énekelgette a popdallamokat, illetve kliséhevimetalt. Míg a (zenei értelemben vett) közegében, ha nem is ennyire operásan, de szép számmal énekeltek már csajszik, bizony sokkal többet adva a zenehallgatóknak. De ok, könnyebben emészthető, legyen a Nightwish a tini- és kocametal zenekarok egyike, viszont attól még korrekt anyagokkal előállhattak volna. Ezzel szemben mindig is zeneileg elcsépelt, ötlettelen megoldásokat alkalmaztak. Igaz, volt bennük slágerpotenciál, és ezzel el tudták adni magukat (hajaj). 

Ahogy telt múlt az idő, elkezdtek egyre filmzenésebb-musicalesebb irányba kalandozni, ami a dalok (amúgy sem túl impozáns) karakterét is eltűntette (a Century Child már valami elképesztően jellegtelen volt, még addigi magukhoz képest is). Végül mire Tarja távozott, én már annyira nem voltam kíváncsi rájuk, hogy az Anettével készült két lemezt meg sem hallgattam (ne kezdjük, hogy akkor mit akarok, azért volt szerencsém azokról is megismerkedni dalokkal). Azt reméltem, immáron sikerül véglegesen kikerülnünk egymást.

Közben azért igyekeztem rajta tartani a kezemet a metal zene különböző ágainak ütőerén, így bár a legkevésbé kedvelt irányzatok között van számontartva nálam, a nőiénekeses szimfometallal is tettem hébe-hóba egy-egy kósza kísérletet. Magam lepődtem meg a legjobban, hogy néha egész bejött, amit hallottam. Ilyen volt például az Epica legutóbbi lemeze, a The Quantum Enigma (ami - szép vagy nem szép ilyet mondani - szennyesre döngöli ezt az új Nightwish anyagot), de még inkább a ReVamp Wild Cardja Floorral az élen. Ez utóbbi egy igazán sokszínű, meglepetésekben is bővelkedő lemez, ma is bárkinek jószívvel ajánlom (jó, nem Madder Mortem, na de ki az a Madder Mortem, kérdezi nagy bambán a Nightwish rajongó: Mindegy, hogy ki az, fogd magad azonnal, és hallgasd meg, hogy legalább egyszer az életben szard össze magad zenétől!!! ... mondanám megint szívem szerint, de úgyis tök felesleges). És ezért (mármint Floor miatt) voltam mégiscsak kiváncsi erre az új förmedvényre.

Merthogy rettenetes. Rettenetes, hogy hogyan tudták föld alá temetni a stúdiós debütjén a koncerteken már bizonyított, igazán tehetséges hollandot. Végre valakinek sikerült életet lehelnie egyes NW dalokba, és akkor ilyen szinten parlagon hagyják, elképesztő! A felvezető Élan single-t amikor először hallottam, azt hittem, hogy egy vicc, valami negyedrendű tehetségtelen kópiabanda próbálkozik így ismertséget szerezni, hogy Nightwish álnéven feltöltik a dalukat. Hát nem! Egy említésre sem méltó lingyi-langyi klisészám, Jansent pedig nemes egyszerűséggel KIHERÉLTÉK, PEDIG CSAJ!!! Na, ez a nem semmi!

Azért rávettem magam, és végiggyűrtem az anyagot. Az Élan azért mélypont, annyira nem súlyos a helyzet. Viszont nem is sokkal jobb. Szinte csak csontig rágott klisék sorjáznak a lemezen, kiugró, fogós témák ellenben nincsenek, végig megy a musicalmetalos alibizés. Az utolsó dalig nem adtam fel, mert azt ígérte a zenekarvezető (akit nem nevezek meg, mert arra sem érdemes), hogy a 23 perces The Greatest Show on Earth az életművűk csúcsproduktuma. Ezzel szemben (utólag: természetesen) semmi. Körülményes keretbe foglalva egy ugyanolyan tucatsablonnótát kapunk, mint a többi.

Végül is nem tudom mire számítottam, igazából semmire, próbáltam pozitívan hozzáállni, ennyire tellett. Sejtettem, hogy nem lesz annyira jó, mint amilyen Floorral lehetséges volna, ha nem a szánalmas kliséiket eregetnék lépten nyomon, de hogy ennyire ergya lesz, azt nem gondoltam volna. Ennél még a Within Temptation is nagyságrendekkel jobb, pedig azok már annyira elpoposodtak, hogy nyugdíjasklubokban is felléphetnének.

A rend kedvéért: van még új tagként ez a dudás gyerek, aki érdemben szintén nem tesz hozzá semmit az összképhez (sikerül a népi hangszert is szirupos-műanyagos verzióban tálalni).

Amúgy meg - és itt úgy tűnhet, hogy most már csak színtiszta gyalázkodás, amit írok, pedig halál higgadt vagyok, csak nem óvatoskodtam túl a megfogalmazást - a már említett zenekarvezetőnél antipatikusabb személyt hirtelenjében nem tudnék említeni zenészek között. Elképesztő egót sugároz, be van állítva "a kiváló billentyűs-zeneszerzőnek", közben nulla eredetiséggel rendelkezik, és persze nem valami nagy zenész. Szokták az emberek szidni a Dream Theatert (én is), hogy semmi újat nem csinál már, na de ezzel az izével összevetve minden daluk a zene forradalma (a technikai tudásukat nem akarom összemérni, ennyire nem akarok gonosz lenni a Nightwish-sel).

Mindent összevetve sajnálom, hogy így alakult, azt hittem, lesz egy albumuk, ami ha nem is lesz a kedvencem, rendre előfordulhat a hangfalaimban, márpedig jelenleg ezt a jövőre nézve is lehetetlennek látom.

Ui1.: Egy komoly pozitívumot azért ki kell, hogy emeljek: a téma, amit erőltetnek, jó, hogy megjelenik egy várhatóan népszerű lemezen. Mindig ráfér az emberekre egy kis tudomány, sokakat talán pont így lehet elérni (ám túlzott reményeim nincsenek).

Ui2.: Egy fontos szempont még talán: Floor szerepe, merthogy őt, mint említettem, kiváló énekesnek tartom. Vajon mi vehette rá, hogy ebben részt vegyen? 

A kérdés naná, hogy költői, de az anyagiakon túlmenően el tudom képzelni azt is, hogy élvezi a nagy közönség előtti koncerteket, nem tudom. Nagyon remélem, hogy gyűjtögeti magában az értelmes ötleteket, és a következő ReVamp anyag megint bivalyerős lesz!

 

Ha azt gondolnád, hogy ennél részletesebb is lehetne egy lemezismertető, kérlek kattints ide!

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr77287855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lehel Vass 2015.04.04. 20:23:24

Tiszteletem!
Vagy inkább mégsem. Igazából miért köhög az olyan ember aki nem is beteg? Vagyis aki nem hallgatja meg a lemezeket az akkor miért ugat? Jelenleg harmadik alkalommal hallgatom az új albumot, és tudom, hogy ennek az albumnak sem 2 perc szükségeltetik, hogy megszeressük. De jó úton járok, tudom.
A Century Child nem csak számomra a legjobban sikerült album, hanem a legtöbb zenei kritikus számára is. Neked nyilvánvalóan nem, mert te nemcsak, hogy kritikus nem vagy hanem szerintem félúton jársz egy emberszabású meg egy narancsbőrös seggű Ork között, aki kritikát írt vagyis hányt. Csak egy kérdésem lenne, te magadtól vagy ilyen öntelt se..fej vagy valakitől tanultad???

Szép Napot!

herma · http://breakthesilence.blog.hu 2016.01.16. 18:18:59

@Lehel Vass: Kedves Lehel!

Nem tudom, hogy egyáltalán eljut-e még hozzád a válaszom, mert fényévekkel ezelőtt kellett / illett volna reagálnom. Viszont sem hirtelenjében, sem később nem tudtam dűlőre jutni, hogy mit, hogyan, és milyen hangnemben válaszoljak. Aztán szép lassan le is tettem róla, most meg egyszer csak bevillant egy olyan "megoldás", amit úgy érzem, hosszú idő múlva is elfogadhatónak tartok.
A kulcs meg - bármily meglepő is - az őszinteség!

Szóval igen, direkt írtam provokatívra a cikket, szándékos túlzásokkal, erős, éles megfogalmazásokkal. A lényeget tekintve - sajnos - továbbra is egyet értek majd' minden mondatommal, de kétségtelenül elfogultan írtam.
A fő oka talán az volt, hogy bár kommentekben bizony sok helyütt lehet találkozni a Nightwish teljesítményét - többé-kevésbé - jogosan bíráló megnyilvánulással, kritikában senki sem húzta még rájuk a vizeslepedőt magyar nyelven (legalábbis én nem találkoztam ilyennel). A szándék tehát adott volt, és bizony hamar elkezdtem lubickolni a szerepben, pláne, hogy ez a lemez tényleg kiverte nálam a biztosítékot.
Méghozzá pont azért, mert ennél sokkal különbeket is alkottak korábban, vannak kifejezetten korrekt számaik, sőt, a Sleeping Sun-t még szerettem is (és mindig sajnáltam, hogy sosem írtak hasonlót).
Egyébként meg tényleg rengeteg féle zenét hallgatok, azért is próbálok ezen a blogon több-kevesebb sikerrel írni más fórumokon meg sem említett muzsikákról (igen, a jövőben sokkal több ilyet tervezek). De ettől még van igényem arra is, hogy ha valamit valamiért rossznak tartok, annak is hangot adjak. Ezt eddig olyannyira ritkán tettem eddig, hogy talán csak a Nightwish járt így. Pechemre messze ez lett a legolvasottabb posztom, tényleg nem számítottam ilyen "népszerűségre". Talán, ha előre tudom, kicsit finomabban fogalmazok (tényleg nem reklámoztam sehol). Kicsit szomorú is vagyok, hogy ez az egyetlen komment született eddig az oldalon, mert sok írásomba elég sok munkát fektettem, és akad köztük pár amikről úgy érzem, jól sikerült. (De azzal is tisztában vagyok, hogy ez elsősorban az erőteljes "antimarketing-stratégiámnak" köszönhető, amin akkor akarok változtatni, ha úgy érzem, hogy legalább én elégedett vagyok azzal, amit ide produkálok - magyarul sokkal többet kéne posztolnom.)

A hosszúra nyúlt bevezető után igyekszem még hosszabban válaszolni a felvetésedre:
Nyilván meghallgattam az albumot, ez szerintem a cikkből ki is derül. Rengeteg olyan élményem van az utóbbi két évtizedből, amikor egy zene elsőre nem tetszett, aztán sok hallgatás után eszméletlenül megszerettem. Tudom, hogy van olyan, hogy az embernek eleinte nem áll rá a füle egy stílusra, hangulatra, aztán valami bekattan, és minden a helyére kerül. Meg soksoksok olyan zenét szeretek, aminek általában több hallgatás kell, mert elég bonyolultan, rétegzetten fogalmaznak, és az ember eleinte nem látja át, hogy mit is akarnak. De nálam a Nightwishnél pont nem ez a helyzet. Stílusilag: láthatod, hogy mit írtam az Epicáról, vagy a ReVampról. Bonyolultság tekintetében meg hát pont arra panaszkodom, hogy mennyire egyenes vonalú, kiszámítható, klisés az egész.
Mondjuk jártam már úgy is, hogy egy lemezt hosszú időn keresztül gyűlöltem a túl szájbarágós megfogalmazása miatt, aztán amióta sikerült túltennem magam rajta, tökre megszerettem (pl. a U2 All That You Can't Leave Behind-jánál ez 12 évig tartott, pedig majdnem mindegyik korábbi cuccukat imádtam). De attól még úgy gondolom, hogy ha korábban negatív véleményt fogalmazok meg róluk, az teljesen jogos lett volna, és ma is azt mondom, hogy bőven megvolt az alapja. Továbbá a Nightwishnél tényleg nem tudok elmenni amellett, hogy azt sugározza felém az egész, hogy "legyen minél egyszerűbb, hogy a koncerten alig kelljen figyelni arra, amit játszunk, és bármikor ki tudjunk integetni a tiniknek az első sorba, mert ezeknek ez kell, és majd jól fizetnek érte a hülyék! Aztán a dallamok is legyenek minél butábbak, nehogy valami jópénzű szerencsétlen azért ne jöjjön el a koncertre, mert túl magas neki. Viszont az egészre pakoljunk rá mindenféle csili-vili mázt, hogy azt higgyék, hogy valami nagy dolog történik!". Vagy valami ilyesmi. Tehát hogy baromi kiszámított és őszintétlen, sőt hamis az egész. És ez megmérgesít egy kicsit.
A személyeskedéseddel kapcsolatban természetesen nem veszem fel a kesztyűt, csupán annyit jegyeznék meg, hogy ha összehasonlítom, hogy én mit írtam róluk, (nem rólad), illetve te mit írtál rólam, akkor asszem nincs miért szégyenkeznem, de nálad is betudom annak, hogy felhúztad magad. Peace!
folyt. köv.

herma · http://breakthesilence.blog.hu 2016.01.16. 18:33:20

@Lehel Vass: folyt.
Persze könnyen lehet, hogy bizonyos dolgokat magadra vettél, mert ha én azt mondom, hogy egy zene nagyon nem jó, neked meg tetszik, akkor az lehet a benyomásod, hogy téged IS minősítelek egyben.
Valahol pont erről írtam, amikor a Nightwish-t kedvelő haverokat emlegettem. Tényleg kényes téma ez. Nekem is vannak olyan régi kedvenceim, amit anno ócsároltak sokat, és ma már én is értem, hogy miért, és egyet értek vele. Meg egyébként is az embereknek általában különböző az ízlésük, amivel nincsen semmi baj. Ha megnézed, én kerültem is, hogy ledegradáljam azokat, akik hallgatják / szeretik a Nightwisht. Magam is ismerek egy rakás tök jó fej, értelmes, intelligens, kedves, szorgalmas stb. ilyen személyt.
Viszont ha közülük egyesek számára fontosabbá válik a zene az életükben, és komolyabban beleássák magukat a témába, azok általában később megértik, hogy mik a fenntartásaim a világhírű finn csapattal.
Én meg, mint zenerajongó lény, rengeteg tapasztalattal és élménnyel, amit a zene által éltem meg, szeretem az embereket ösztönözni arra, hogy keressék a muzikális kihívásokat, igazi csúcspontokat, és ne rekedjenek meg 1-1 túlhájpolt banda kritikátlan bekajálásánál (és valószínűleg a fenti cikk egy ügyetlen, elvetélt kísérlet volt erre). Szerintem ez védhető álláspont.
És még egyszer, nem azzal van a bajom, hogy Tuomas-ék közérthető zenét játszanak, rengeteg ilyesmit kedvelek én is (ahogy telik az idő, egyre többel békélek meg), hanem azzal, hogy ezt hogyan (önmagukat jócskán alulmúlva) tették 2015 egyik legnépszerűbb albumán. Bár nem tagadom, hogy különösebben egyik anyagukkal sem győztek meg.

Hát, ennyi (minden) jutott eszembe, bocs, hogy kicsit sok lett, de ennyi idő után egy jó kis frappáns odamondásnak nem sok értelme lett volna (meg talán amúgy sem).

Üdvözlettel: herma