Egy indonéz gitárosról volna szó, akiről jelenleg túl sokat nem tudok. Már azon túl, hogy irgalmatlan nagy mestere a hangszerének. Fúziós zenét játszik csapatával - azaz jazz-rockot, és bár egy lemezét már hallottam korábban a fickónak, akkor az nem igazán fogott meg, ám valószínűsíthetően az én hibám volt. Ugyanis még egyáltalán nem ismertem a műfajt, sőt, a jazzel szemben volt egy régóta magamban hordozott ellenérzés egész a közelmúltig (mondjuk úgy, gyerekkori trauma). Mára szerencsére ez alábbhagyni látszik, és legalábbis így rockkal keverve nem jelent gondot befogadnom. 

Ebben sokat segített, hogy az utóbbi két évben meghallgattam a stílus számos alapvetését (ilyen Chick Coreás, Herbie Hancockos dolgokat, meg Al di Meolát, Mahavishnut, sőt még Miles Davis-t is). Ha netalán jár valaki hasonló cipőben, tudom ajánlani számára is az effajta kiképzést (igaz, szerintem az azt megelőző sok év zenei határtágítás egyéb irányokba szintén szükséges volt, hogy eljussak idáig, hiába, nem vagyok fél évszázaddal idősebb magamnál).

Ami a lényeg, ugyan egy jazz rajongónak ez túlontúl rockos lehet, a keményebb rock (metal) irányából érkezőnek (nekem) ez bizony színtiszta jazznek tűnik. A pirinyót keményebb megszólalás mellett talán struktúráltabbak a szerzemények, de ehhez tényeg nem értek (és a jazznek is annyi ezer ága van, hogy nem hiszem, hogy ne férne bele valamelyik kategóriába). Azt viszont hallom, hogy elképesztően jól muzsikálnak, (vélhetően) sokadik nekifutásra sem válik unalmassá. Hozzátéve, hogy természetesen instrumentális a cucc, eltekintve egy daltól, amelyikben egy nő "énekel" valamilyen dél-ázsiai jellegű nyelven (na, ezekhez még kevésbé értek), ami különleges, vagy legalábbis érdekes. Ja, és sokszor olyan, mintha egy xilofonos tag is lenne, de könnyen megeshet, hogy ez a billentyűs mesterkedése.

Egyébként mindössze hat szerzeményt kapunk több mint 50 percben, úgyhogy elég nagy lélegzetvételűek a kompozíciók. Nincs miért aggódni, ezalatt nem erőfitogtatás megy, bár természetesen akad gitárszóló is. De azokban is - a hallható technikai fölény ellenére - az érzelmeket generáló harmóniamenetekre érdemes koncentálni (szerintem). Jobbára könnyeden fogalmaznak (nekem olykor van egy kis "Képújság"-hangulata, ha ez mond még valakinek valamit), de elvétve akadhatnak nehezebben emészthető részek is. Mindenesetre egy karmikus igazán hangulatos utazáson vehet részt, aki tesz egy próbát a lemezzel.

Ha nem értenéd, hogy hogyan lehet egy kritika ennyire rövid és tartalmatlan, kérlek kattints ide!