Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

2014 legjobb lemezei 1./1.

top 50 26-50. A-D

2015. január 03. - herma

Először is az lenne az ideális, ha mindegyik lemezről írnék kritikát. Célom is (szokás szerint) minél többről, de azért ne reménykedjetek nagyon!

covers_of_1960_best_music_albums_2860_x_1800_by_benliau0227-d4swphh_masolata_1.jpg

Így önmagammal kompromisszumot kötve ide írok egy picit mindenkiről, ezáltal ha nem kerül valakire sor (bizony nem, kb senkire*) , akkor sincs tragédia. Akire meg igen, azt megpróbálom majd idelinkelni. (És ez a legnagyobb bajom mostanában, hogy ezt nem tudom megoldani, a saját blogbejegyzéseimre való linkelést. Segííítsééég!!!! (ezt az egyet hálistennek hamar megoldottam*))

Na most a listáról: biztos, hogy a legjobb 50 idei lemezt, vagy a potenciálisan nekem legjobban tetszőket nem is hallottam. Vagy az is lehet, hogy igen, csak nem nyílt fel még a szemem, vagy túl kevésszer pörögtek le. Mindezzel azt akarom mondani, hogy ezt a kis gyűjteményt azon albumok közül állítottam össze, amelyekkel megismerkedtem, és többé-kevésbé (igazából a leginkább) tetszettek az idei (márhogy tavalyi) termésből. Annyit tudok garantálni, hogy mindegyik anyag minőségi a saját műfajában, ill. az én (ilyen-olyan) esztétikai rendszerem (???) alapján.

Hozzáteszem, hogy mielőtt nekiláttam, az volt a benyomásom, hogy idén nem is voltak akkora lemezek, mint az szokásos, azaz az élmezőny nagyon karcsú lesz. (Hirtelen a 2012-13-as évekre gondoltam, és hát bizony akadt ez-az mindkét esztendőben, bár azokról még nem írtam, hisz alig 2 hónapos a blog.)

Aztán ahogy elkezdett összeállni az egész, láss csodát, bizony az első fele marha erős. Mégha igaz is, hogy a legelső néhány helyen szoktak a mostaninál erősebb (közel tökéletes) lemezek is trónolni. Nem baj, néha kell egy ilyen év is.

Továbbá az itt mindjárt tárgyalandó (igazából csak elkezdődik itt*) második fele a listának is gyenge pont nélküli. Igazából azért is hízlaltam bátran 50-re, mert úgy éreztem, mindegyik albumnak helye van itt. Szó nincs arról, hogy kényszeredetten töltöttem volna fel a helyeket. (Ettől persze lehetne top 20-at csinálnom, de akkor valójában komplett műfajoknak kéne kimaradniuk - érdemeik ellenére - a felsorolásból, márpedig ezt nem akarhattam. Ez az átka annak, hogy sokfélét ismerek.)

Sőt, még akadnának jelentkezők, akiknek egy jó része biztos csak azért nem került ide, mert nem maradt rá időm. Annyit tudok tenni, hogy ha a későbbiekben "felfedeződik", és eszembe jut, ide biggyesztem (persze kitúrni már nem fogok senkit, csak bővül a lista, a számozás meg egyre hamiskásabbá válik...)(úgy tűnik, meg fogom oldani ügyesen*)

Ja, és a "legfontosabbról": a sorrendről. Nem könnyű, viszont majdnem annyira értelmetlen, hiszen amellett, hogy szubjektív, mégcsak "bennem" sem állandó, hanem pillanatnyi érzések és emlékfoszlányok döntik el a helyezést (jó, keveredve azért érdemi, akár nyilvánosan is vállalható megfontolásokkal). Szóval a helyzetemet könnyítendő elfeleztem az 50-et, és a 26-50-ig lemezeket nem teszem sorba (oké, értelemszerű fizikai kényszerek miatt kénytelen vagyok, ám láthatóan ez az ún. ábécésorrend). Persze van ami jobban tetszik, van amit többet/jobb kedvvel hallgattam, de annyi baj legyen, megengedek a rendszernek némi információvesztést.

Azonban a top 25-nél már szándékos az elrendezés. Igaz ami igaz, 1-2 hely eltérés nem nagyon számít, inkább tendenciózusan érdemes leszűrni belőle valamit (ha egyáltalán). A legkisebb sorszámú helyeknél meg (és biztos máshol is) tagadhatatlanul közrejátszanak a hosszú távú preferenciáim (régszeretett zenekaraimat szívesen jutalmazom, na). De ne féljen senki, nem csináltam hülyét magamból. Mindez persze jóval későbbi cikkek témája lesz, most meg essünk neki:

 

Alcest: Shelter

alcest_shelter_300.jpg

Negyedik lemezére kecsesebb és kompaktabb lett az Alcest, nincs bajom a változással, mert a dalok jók, és három album alatt elég alaposan körbejártak egy zenei világot (blackgaze mondjuk). A Shelter is álomból szőtt, biztos sokaknak már túlontúl negédes - de bizony az én listámon előbuknak majd 'cifrábbak' is - , igazi escape-music tagadhatatlan popos (persze csakis mélázós-nyálcsorgatós) hatásokkal, ha így folytatják lesz ez még artrock/artpop. És ezt nem fenyegetésként mondom, bennük van a potenciál a jóra abban is.

 

The Black Keys: Turn Blue

black_keys_turn_blue_300.png

Na, őket egyáltalán nem ismertem. Mint kiderült, már jópár éve hatalmas nagy szenzációnak számítanak pedig. Mindenesetre nekem ez így tetszik, sőt igencsak meggyőzótt. Nem hard, de rockosnak azért rockos. Igazából viszont pop. Nagyon kerek, könnyen emészthető, fülbemászó dalocskák. Számomra van egy amerikaias hangulata, ám simán lehet, hogy csak hülye vagyok. Régen előfordulhat, hogy nem értékeltem volna az ilyesmit (elég valószínű), de kit érdekel. Odáig fajult a dolog, hogy meghallgattam a két ezelőtti lemezüket (több is van), és azok is tetszenek. Annyira nem folytam bele, hogy mi hogy változott náluk az évek során (vagy legalábbis elfelejtettem), de korábban sem voltak rosszabbak. Ha valaki valami könnyed-kellemesre vágyik, ne hagyja ki.

 

Blues Pills: Blues Pills

blues_pills_300.jpg

A retrorock hullám egyik legújabb üdvöskéje, a női énekeses fajtából. Fiatalok, bájosak (számomra főleg a dalnokhölgy, de a fiúkák is helyeskék), egyáltalán nem sötétek (virágos a ruhájuk), meg bluesosak (de ezt mondanom sem kell), és igen jól zenélnek (az egyik oldalon - satanslieblingmaster vagy mi - azt írták, hogy az a titkuk a műfajon belül, hogy ők a LEGJOBB zenészek, ezt nem tudnám én így megerősíteni, de azért ennek a megjegyzésnek csakcsak oka van), az énekhang bivalyerős (J.Joplinra szabad gondolni), és bizony piszok erősek a dalok is. Nekem elsőre már túlontúl retro volt, de ez csak az én hülyeségem. Magam is beláttam.

 

Casualties of Cool: Casualties of Cool

casualties_of_cool_300.jpg

Devin Townsend és Ché Aimee Dorval projectje ez, és Devin maga írta le olyannak, mintha kísértetek járnának Johnny Cash dalai közben, azaz igazi késő éjszakai muzsika. Van is benne valami, bár én azért  nem rémültem meg. Kellően ízléses, ami már elég is volt a listára kerüléséhez (tény, hogy stílusában nem sok vetélytársa akadt nálam, talán Joan Osborne lemeze, és gonosz vagyok, ha itt bevallom, hogy az jobban tetszett). Kevesebbet hallgattam a kelleténél, ezen majd módosítok, sajnos kissé összefolyik még bennem. Nem véletlen talán, mert bizony elég szűkre szabott műfaji keretek között dolgoznak. Nekem ez country, de biztos nem az valójában. Ja, és persze Chének szépséges, kellemes hangja van. (Meg Devinnek is, dehát ez nem hír, kinek van különb hangja mint neki? Én nem tudom... azonban nem feltétlenül itt győz meg minket maximálisan.) Azt még nem árt tudni, hogy dupla anyag, a második rész a Ghost II, ami a 2011-es Ghost lemezről lemaradt dalokból áll. Ez parciálisan biztos igaz (vannak rajta már akkoriban kiszivárgott dalok), bár Aimee énekel ezen is, a Ghoston meg ő nem (nem ő) szerepelt.

 

Dread Sovereign: All Hell's Martyrs

dread_soverreign_300.jpg

Alan Averill első zenei megnyilvánulása ez volt idén. (Akkor még nem sejtettem, hogy 2014-ben ki tud jönni egy új Primordial is.) Doom metal, de ritka sötét fajtából. Persze a műfaj sajátja a bánat, komorság, ám ez a zene helyenként igen gonosz, már-már megidéz bizonyos erőket, amiket a jónép inkább kerülne; vagy legalábbis van egy pincemélyi (netalán kripta az a pince) milliője, és pont ettől lesz különleges. Meg hogy Alan kitesz magáért énekfronton,  igazán változatosan hozza magát, olyan hangszíneken is, amilyeneken máshol nem szokott, természetesen illenek is ide a sokrétű borzongató dallamok. Megkockáztatom, hogy a legjobb 5 lemezes teljesítményében benne van (azért biztos nem a csúcs, az szvsz vagy a Gathering Wilderness, vagy a Human Antithesis, nem tudnék dönteni). Szóval: szűkös műfaji keretein belül, és - sokszor bizonyára szándékolt - monotóniája ellenére doomhoz edzett fül számára kellően változatos. Folytatásnak is volna értelme, persze akkor nem ártana kissé tágabban értelmezni a kereteket.

 

Na, mostanra el is fáradtam, meg alighanem ez egy olvasásra elegendő hosszúságú, aztán majd adja magát, hogy hogyan darabolom tovább... puszicsók

 

*ezeket egy hónappal később írtam (igazából írOM most, de mindjárt ez is elmúlik, kár is vele törődni), azaz a jövőből jőve voltam okosabb

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr587001127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.