Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Avatarium: All I Want kritika (elemzés)

Év végi retrorock EP-k 1: A nő (2014, Nuclear Blast)

2014. december 11. - herma

Az Avatariumhoz fűzhető a tavalyi év legjobb, és legváratlanabb bemutatkozó lemeze. Persze az első album többnyire váratlan egy zenekartól, de itt mégis jogos a szó hangsúlyozása. Leif Edling Candlemass-főnök ugyanis épphogy jegelte híres-neves, több mint 3 évtizedes doom csapatát, és rögvest visszatért a színre. Méghozzá olyan dalokkal, melyek zeneileg akár egy következő Cm albumra is íródhattak volna, csak olykor kevésbé volt metalos, meg a legfőbb különbség, hogy énekesi posztra egy - elvileg - a pop zene felől közelítő (valójában, azaz a fülemre hagyatkozva soul és blues tájáról), irgalmatlan erős hangú hölgyet kerített. Ő az igen szép nevű Jennie-Ann Smith (és ezzel nem azt akarom mondani illetlen módon, hogy csak a neve szép, hanem csupán egy jelzőt kerestem, hogy ne legyen olyan pucér ez a mondat).

Akkor már megemlítem a többieket is: Carl Westholm billentyűs régi zenésztársa Leifnek, az örökifjú arcú basszusmester majdnem minden formációjában megfordul(t) (Candlemass, Krux, Abstrakt Algebra, szólócsapat). Gitáros pozícióban Marcus Jidellt hallhatjuk, akit az Evergreyből lehet ismerni (én nem! * ), azon belül is a 2011-es Glorious Collision albumukon játszott. A dobok mögött Lars Sköld ül, akit a Tiamatból ismerhetünk (tehát én is).

Aki nem hallotta volna a tavalyi lemezt, és szereti a doom metalt, azonnal orvosolja a mulasztását. Nem egy nehezen emészthető zene, viszont hihetetlenül hatásos. Nagyon sötét (candlemass-os) témák vannak rajta, ill. főleg Jennie-Ann-nek köszönhetően sok lágyabb dallam is, vagy akár akusztikus részek (de a refrének általában robbannak). Továbbá erőteljesebb a 70-es évek hard rockjának közvetlen jelenléte, mint Edling anyacsapatánál (kivéve a 90-es évek 2. felében lévő Abstrakt Algebra-közeli időszakot, amikor volt "Black Sabbath lemezük is"). 

Az új EP-re némi zenei iránymódosítás fedezhető fel az eddigiekhez képest. Méghozzá pont a klasszikus rock irányába mozdultak el, ami már a hangzást tekintve is egyértelmű. A gitárokon a keményebb részeknél is finomabb a torzítás, sehol sem éri el a metalos vastagságot. Irányadónak a tavalyi cucc Boneflowerjét tudnám említeni (ami amúgy onnan az egyik kedvencem, és sajnáltam is, hogy csak "egyedül lóg ki a sorból"). Aztán nem nehéz észrevenni, hogy a refrének nem ütnek úgy elsőre mint a múltkor. Ez persze egyenes következménye a lágyabb megközelítésnek, egyszerűen így nem tudnak olyan elementáris-bombasztikus-vérfagyasztó hatást kiváltani. Viszont ez ne szegje kedvünket, valami "elveszett" ugyan, de van helyette más. Mert ne kerülje el a figyelmünket, hogy így sokkal élettelibb, magával ragadóbb lett a zene, nincs az a szigorú kimértség, és ez a dalfelépítésekben is megnyilvánul: sokkal dinamikusabban, természetesebben folynak egymásba a témák. 

Mindösszesen két új dalról van szó (illetve három albumos nóta koncertverziójáról), viszont elég markáns a különbség, hogy azt gondoljam, tudatosan változtattak. Sőt, meg is kockáztatom az indokolását: egy gitáros felállálban koncerteznek, és hallva a felvételeket, ez így sokkal közelebb áll az élő hangzásukhoz. Azaz totál érthető. Igaz, hogy így egészen közel kerültek az okkult retrotrend világához, de jó, amit csinálnak, ezért ez egyelőre nem zavar. 

A nyitó, és címadó All I Wantban Jennie-Ann például igazi kondér körül kalimpáló bosziként hozza magát (azaz rekedtebben, mint eddig), a középrésznél az extra perkásra (észrevettem magamtól, ügyes vagyok :)) rikoltozással, és így már persze, hogy a Led Zeppelin ugrik be. Utána jön a misztikus című Deep Well, amiben a gitár mellett Westholm is hangulatos hammond(remélem)témákat játszik. A refrén pedig a legszebb 70-es évekbeli ősrockballadák világát idézi, és erre még ráerősít az óóó-zás a végén (óóó de hangulatos). Az ember ott érzi magát a tömegben gyertyával a kezében (asszem akkoriban ez ment). És itt nem lehet megfeledkezni Marcusról sem, aki két iszonyat feelinges gitárszólót is elővezet, amiből a másodiknak csak a hangszíne garantálja a folyamatos libabőrt. Iszonyat gyönyörűen szól a kezében a hangszer.

A három koncertdalt nem elemzem ki egyesével, de feltétlenül érdemes meghallgatni őket. Kiváló a hangminőség, bár mint említettem, a gitár puhábban szól a nagylemezen hallhatónál, és az ének is agresszívebb. Jó hír, hogy ez nem válik hátrányukra, sőt, olykor egész megijedek, ami ugye jó. Szerencsére nem játszák szolgai módon a számokat, a Tides of Telepathy végén pl. Jennie-Ann énekel egy egész R&B-set. Meg korábban, a Pandora's Egg gitárszólója után hallatszik a vastaps, mit ne mondjak, nem véletlenül (egyre inkább az a benyomásom, hogy Jidell ugyanolyan fontos alkotóeleme a zenekarnak mint az énekesnő, ami pedig nagy szó, tekintve, hogy abban a hiszemben vagyok, hogy a dalszerzésből nem igen veszi ki a részét. Bár ez csak találgatás részemről.) A teljesség kedvéért a Birds of Prey szerepel még (és Jézusom, a végén a 'bed of roses' rész a zongorával milyen gyönyörű ezzel a koncertben kimerült, el elcsukló hanggal, elszorulna az ember szíve, ha volna...).

Azt kell mondjam búcsúzóul, mindenképp ajánlom ezt az EP-t annak is, aki ismeri a debütöt, és annak is, aki nem (de mégegyszer: feltétlenül azt is ismerje meg!), akár megvenni is érdemes! (Jó, talán gonosz dolog ilyet leírni, de ne legyünk álszentek, és ez tényleg csak két új szám. Viszont az egész anyag fél óra fölé kúszik, és alighanem jó sok meghallgatást kibír.) Illetve, hogy kíváncsian várom az újabb művüket, akár rajta lesznek ezek a dalok, akár nem.

 

* Igen, az Evergrey nem a szívem csücske, nincs velük nagy bajom, csak 2-3 lemezükkel próbálkozva semmi különlegeset nem fedeztem fel bennük, így inkább hallgatok olyasmit, ami leköt, vagy még nem ismerem.

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr756968941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.