Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Music Over My Head

Yossi Sassi Band: Roots and Roads ajánló

2016. 05. 25., self-released

2016. május 25. - herma

yossi_sassi_band.jpg

Yossi Sassi gitáros '14 elején hagyta ott az Orphaned Landet, ahol 16 éves kora óta, 23 éven át alapember volt. Akkor májusban még pusztán a saját neve alatt jelentetett meg egy (egyébként igen jó) albumot (Desert Butterflies), most viszont már odarakta a Band szócskát is, jelezve, hogy kezd komolyra fordulni a dolog. Mondjuk a csapat alapmagját a '11-es kezdetek óta ugyanazok alkotják, így érthető, hogy idejét látták az együttműködés megpecsételésének. 

A zenére térve, van itt minden, mi szem-szájnak ingere, orientális világzene, progresszív rock és metal, hol külön, hol egymásba fonódva, sokkal szabadabban, mint az az anyabandában valaha is megvalósult, és hát semmivel sem kisebb szabású produkció, mint az O.L. bármelyik anyaga. Sőt, nekem igazából sokkal jobban is fekszik ez a világ, rengeteg örömzenélést hallhatunk, csak úgy hemzsegnek a népi hangszerek. 

Igaz, jó részük vendégeknek köszönhető, akik tolonghattak a stúdió bejáratánál. Ének terén például ugye van maga Sassi (méghozzá kifejezetten jó, amit produkál), egy állandó tagként elkönyvelt (bár csak néhány dalban szereplő), illetve egy kisegítő hölgy, és még a Myrath énekese, Zaher Zorgati is felbukkan. A legnevesebb közreműködő talán Bumblefoot, aki több mint egy évtizedet lehúzott a Guns 'n Roses-ban (az más kérdés, hogy mennyire volt termékeny az időszak), és persze áll-leejtős gitáros.

Kezdem úgy érezni, hogy csak szócséplés, amit művelek, szóval maradt az előző lemez irányvonala, csak az egész érettebb, gazdagabb, komplettebb formában tálalják, és természetesen minden progresszív zenét kedvelőnek erőteljesen ajánlott!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr608746834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása