Ilyen névvel nem lehet kérdés, hogy kortárs black metalt játszik a finn zenekar, ők experimentálisnak mondják magukat, ám legyen! Nyilván nem az első lemezük ez, hanem l. a címét, viszont nekem csak az első találkozásom velük. Miután nem áll módomban rongyosra hallgatni, nem tudom megállapítani, hogy mennyire kiemelkedő, lévén ebben a pokoljáró műfajban elég bonyolultak a dolgok, és ez komolyabb elmélyedést igényelne. Annyi viszont bizonyos, hogy az érdekelteknek megérdemli (illetve -né, ha tudnának róla) a figyelmét, mert a 7-10 perces tételek egyáltalán nem egysíkúak, a jó értelemben kellemetlen száguldozások mellett, sötéten szép doomos témák is helyet kaptak.
Mellesleg mai viszonyok (értsd: kaotikus-disszonáns vonulat) között nem is tűnik igazán extrémnek, egyébként persze nagyon is az. Nem mondom, hogy kötelező a záró, 21 perces tétellel kezdeni, ám akiknek sikerül egy ilyen terjedelmes kompozíciót tartalommal megtölteni, azok azért tudnak valamit... Ja, ha nem lettem volna világos, a Dødkvltnak mindenféle mismásolás és üresjárat nélkül sikerült, méghozzá a sokat sejtető című (This Is the End of All), elég öntörvényűen különféle irányokba sodródó, (anti)szakrális énekdallamokkal is feldíszített kompozíció képében!