Az olasz (EchO) death-doomot játszik, méghozzá nem túl súlyos, szép énekdallamokkal ellátott, de azért kellő mennyiségű hörgést is tartalmazó verzióban. A muzsika lassan hömpölyög, a klasszikus időket idéző monumentalitással, és ha igazán eredeti momentumokat nem is tartalmaz, nagyon ízléses, hangulatos, és kerüli a műfajban oly gyakori unalmas, lapos death metal kliséket. A gitárjáték a régi-új Greg Macintosh (Paradise Lost) stílusát is megidézi, az akusztikus részek pedig a korai-középkorszakos Anathema kedvelőinek sem lesznek idegenek.

Ez már a második albumuk, és a stílus híveinek, meg úgy általában romantikus (de azért metalos) lelkeknek mindenképpen ajánlott. A minőségről talán az is elárul valamicskét, hogy Greg Chandler (Esoteric) vállalta a masterelést, aki az első lemezen producerkedett és vendégeskedett is. Most ez ugyan nincs így, ellenben a harmadik dalban Daniel Droste, a negyedikben pedig Jani Ala-Hukkala hallattja jellegzetes hangját, akik az Ahab, illetve a Callisto frontemberei, azt hiszem ez önmagáért beszél...