Elég butusnak tűnő zenei alapokkal találkozni, amit az elég kellemesen búgatott (és nem is ügyetlenül kezelt) basszusgitárjáték ment meg elsősorban, azon túl pedig csak sikerül összehozni egy olyan pinken fülledt, vibráló atmoszférát, ami ha nem is pont olyan, de emlékeztet a giccsokádék borítóra. Ez azért önmagában édeskevés volna, viszont az ének húzza fel olyan szintre, amit már én is értékelni tudok: alter-indie rockos, de ha akarom soulos hang uralja a terepet rengeteg gyönyörű falzettóval, és gátlástalanul írnak Coldplay-jellegű, és -szintű slágereket. Aminek nyílegyenes velejárója, hogy a U2-t is gátlástalanul lenyúlják pl. a lejjebb látható klippű Big Ideas-ban.

Az mondjuk igaz, hogy ha valaki utálja a Coldplayt, az a boxerlázadóknál is émelyegve fog szédelegni, szóval ez a poszt inkább a széplelkeknek szól, de hozzájuk nyomban egy erőteljes ösztönzéssel a meghallgatás irányába, mert a Coldplay utóbbi anyagai bizony a közelében sincsenek ennek a romantikakoncentrátumnak!