Ha valaki számot vetne, hogy milyen stílusokról írtam az utóbbi jó másfél hónapban (szerencsére nincs ilyen, jómagam is beleértve), könnyen meggyőzhetné magát, hogy a stoner-sludge vonulat a kedvencem. Pedig ez koránt sincs így, csak konokon okádódnak a világba a jobbnál jobb anyagok erről a(z egyébként igen nagy spektrumú) területről. Nyilván azért írtam mindezt, mert itt egy újabb! És beszarás, olyan jó! Zeneileg is érdekes, izgi, de az ének megduplázza, sőt, tán meg is triplázza az értékét! Pedig nem is olyan nagy ász a csávó adottságilag, csak irgalmatlanul tud erőteljes hangon (is) énekelni. Ez így pontatlan, csak nem találom a megfelelő szót: ordítás, rekesztés, bömbölés, egyik sem fejezi ki tökéletesen. Mindenesetre nem az artikulátlan kategória (félreértés ne essék, azt is kedvelem), hanem mindvégig dallamos marad. Márpedig a tapasztalataim azt mutatják, hogy ez elég keveseknek megy jól.

Aztán e mellé a lightos hangszíne meg az a fajta fülledt bariton, amitől úgy érzem, mintha hájjal kenegetnének. Kábé a Morrison-Danzig-Astbury vonulat, de azért senki ne veszítse el a fejét a névsor láttán, közel sem ilyen nagyágyú a srác, csak ilyesmi karakter.

Viszont a két "tudomány" együtt már nagyon ütős, és ha még hozzáveszem a klisémentes, - műfaján belül - változatos zenét is, meg hogy mennyire össze van rakva az egész, mindenkinek egyszerre dobban a szíve, akkor már nem is kétséges, hogy az egyik legjobb lemez ez a stoner vonalon mostanság, csak épp sok másik mellett. Ez van...