Elég zajosan játssza a progrockot ez a francia csapat, szóval nem árt hozzá a metalos fül, illetve ha valaki mondjuk a Porcupine Tree legkeményebb dolgait megemésztette, annak nem lesz gondja. Nem véletlenül említem Steven Wilson régóta tetszhalott csapatát, mert a zene hangulata sokszor emlékeztet az ott is gyakran előforduló, dark-pszichedelikus, kellemetlen,  mégis borzongató víziókra, az embert elvarázsolva mélybe taszító harmóniamenetekre.

A Polar (x4) egyébként teljesen instrumentális, nagyjából az egy dal - egy hangulat koncepciót követve, viszonylag kompaktan fogalmazva, és lehet, hogy nem is szánták annyira sötétnek, csak nem teljesen megfelelő szemüvegen át nézem. De azért annyira vidám aspektusai biztos nincsenek, mint ahogy a borító harsány színkavalkádjától sem lesz valahogy ujjongani kedvem.

Mindegy. Aki mutat némi érdeklődést nem szólóvirgázós, ám zeneileg kreatív, egyedi instru progzenekarok iránt, annak itt a helye!