A Metamorphosis bizony egy 100 perc körüli anyag, és bőven nem ez benne a legnagyobb kihívás! Innentől kezdve mindenki döntse el maga, de én igencsak ajánlom az ismerkedést, ha nem is feltétlenül behatóan. Alapvetően progrockkal állunk szemben (igen, határozottan szemben), a tagok méghozzá nem csak a hangszereiken vannak nagyon otthon, hanem a zeneelméletben is, és ez meg is hallatszik! Azaz fejtágító-feszítő, randa harmóniák dögivel! Sokszor kisegíti őket egy kisebb szimfonikus zenekar is, főleg a két lemez elején és végén lévő instrumentális tételekben jelentős a szerepük. Ezek során mondhatni klasszikus zenei élményben (is) lehet részünk. A többi dalban komoly szerephez jut az énekesnő, akinek a hideg-típusú hangszínéért nem szoktam rajongani, de az ő esetében még pont működik a dolog, nem is tudom, talán a tökéletes intonációja, és az atonális dallamai segítenek.;-)
Azért nem totális borzadály az egész, sokszor van jazzes-musicales hangulata a dolognak (bár azért egy ilyen zenével kísért előadásról hamar kimenekülnének a Broadwayról), sőt, olykor sajátos szépségű zárványokba is botlunk. Amúgy meg zeneileg üdítő az instrumentális sokszólamúság, amit rockzenében nem gyakran kapunk meg!
Viszont lehet, hogy egy "sima" progrockernek meg túl sok benne a metalos rész, merthogy az is akad. Legalábbis elég tisztességesen betorzított gitár, ami egy fejbólintásra vágyó metálost lehet, hogy nem győz meg maradéktalanul, másokat viszont elriaszthat. Szóval fel van adva a lecke, és még egyszer: 100 perc, és ez a legkisebb bökkenő!