Megint egy pszichedelikus-sztóner zene, méghozzá nagyon nem az effélék „őshazájából”, hiszen lengyelek. Viszont olyan indiános koncepciót kanyarítottak maguk köré (az énekesnek különb tolldísze van, mint a borítón látható rézbőrűnek), hogy sápadt arcú legyen a talpán, aki nem hiszi el nekik! Ugye már fejtegettem, hogy „extra tartalmat” kell adnia egy, a műfajban tevékenykedő csapatnak ahhoz, hogy írjak róla (naponta jelenik meg  4-5), náluk ez több tényezőből áll össze: borzongató prérifarkas-gitárhangzás, az énekes műfajetalon énekhangja, és kiváló, sokszor pszichedelikus, máskor csak kanyonízű dallamai. Kábé pillanatnyilag ez elég is.

Nem gondolkodnak nagyon kerek dalokban, a Dancing in the Sun „slágerükön” kívül (az ilyen bulizósabb) egyik sem áll meg 7 perc alatt, a címadó meg majdnem 20 (ott azért elég sok hangot kicsavarnak a gitárból). Gondolom ezek után senkit nem lep meg, hogy nem sietnek sehova, van idejük kibontani a témáikat, amikkel egyébként nem is spórolnak szerencsére (nem kell tehát unatkozni). Mellesleg az indiános koncepció a Tatanka című szerzeményben a zenében is markánsan megjelenik, ha valakinek épp ezzel hoznám meg a kedvét a dologhoz. Merthogy próbálom én itt mindenkiét, nehogy megskalpoljanak!