Velük még a múlt évtized második felében, pályafutásuk elején „összefutottam”, és annyit szűrtem le, hogy a Tenhi (jó pár libabőrös kortárs folk dalt összehozó finn csapat) első lemezének címét választották „névül”, meg hasonlítanak is rájuk. Olyannyira, hogy orosz / ukrán létükre finnül énekelnek, csak van náluk egy extrém (black-doom) metalos él is. Viszont - talán az extrém részek miatt, talán nem – nem éreztem bennük annyi fantáziát, és csak az egyes lemezeikbe épphogy belehallgatva, madártávlatból követtem őket. Valahogy sosem hullottak ki a talonból, de komolyabb késztetést sem éreztem a bennük való elmélyedésre, egészen mostanáig...
Lehet, hogy kellett hozzá, hogy a Tenhi már egy ideje alig ad életjelet, és ha igen, az sincs rám különösebb hatással, meg hogy az idők során fejlődtek, és egyben változtak is az orosz srácok. Mindenesetre elkezdtem hallgatni az egyetlen, ötvenkét perces dalt tartalmazó lemezt gyenge-közepes lelkesedéssel, aztán úgy el lettem bűvölve, hogy eszembe sem jutott kikapcsolni, mígnem egyszer csak vége lett.
Gyönyörű szép akusztikus zenélés, festői billentyűk, simogató, folkos és neofolkos énekdallamok követik egymást kimért tempóban, méghozzá mindenféle hagyományos dalszerkezetet mellőzve, mintegy egymásból fejlődnek ki a témák a lehető legnagyobb természetességgel. Hazudnék, ha nem mondanám, hogy a Tenhi legjobb pillanatai is gyakran felidéződnek bennem, de végül is ez dicséret, nem? Minimálisan most is előfordulnak hörgéssel tarkított morózus, metálos részek, de azok is működnek, és ellensúlyképp olyan poszt-rockos témák is akadnak, amiket a jelenkori Sólstafir is írhatott volna. Mindent összevetve nagyon kellemes és váratlan meglepetés az album, jó néhány katartikus hangulatú énekdallammal, messzire repítő, melankolikus motívumokkal, rétegzett, értő hangszereléssel, kissé tompa – mondjuk úgy, pasztelszínű, - ám a zene világához tökéletesen illeszkedő hangzással.
Amúgy a „könnyebben emészthetőség” kedvéért feldarabolták nyolcra a – szerintem – megbonthatatlan egységet alkotó, egybefüggő kompozíciót, ám szerencsére én ezt csak utólag tudtam meg, mert valahogy egy egytrackes változatba botlottam bele elsőre, és maradok is ennél, hacsak nem döntök úgy egyszer, hogy annyira-annyira jó, hogy muszáj a polcomra tennem…
