A 2013 talán legizgalmasabb és legegyénibb extrém zenei projektjét produkáló négyes szerencsére nem adta fel a közös zajongás örömét,

sőt, kis híján ott folytatták, ahol abbahagyták. Mindenki a helyén, azaz Mike IX Williams, az Eyehategod elmebeteg torokkínzója (bevallom, nekem sokkal jobban tetszik, amit itt hallok tőle, pedig e helyt sem fogja vissza magát), Scott Kelly, a Neurosis egyik énekes-gitáros bástyája (talán többet is vállal most a vokálokból, a fémes rekesztése összetéveszthetetlen, és mindig megmelengeti a szívet), Bruce Lamont, az experimentális jazzcore Yakuza énekes-szaxofonos alappillére, és Sanford Parker billentyűs-programozó, aki számos neves underground csapatban megfordult már (pl. Nachtmystium, Minsk), de a fene tudja követni, hogy most épp van-e valahol. Nos, apróbb eltolódások azért vannak, Parker, illetve az indusztriális részek súlya megnövekedett, és ez arra pont elegendő volt, hogy  - ha nem is reformálták meg a rendszerüket – egy önálló arculattal rendelkező új albumot tudjanak összehozni. Igaz, hogy a gépiesebb zenei háttér valamennyit elvesz a lepratelepi miliőből, de legalább nem olyan egészségtelen hallgatni, és a súlyosságához továbbra sem fér kétség. Amennyiben további lemezek is készülnek majd, rám biztosan számíthatnak!