persze jobb, ha nem. Mármint hogy úgy alakul az ember élete, hogy

nincs igazán lehetősége esténként zene mellett, odafigyelve irkálni.  Váratlanul jött, és remélhetőleg mostanra véget ért. Vissza is kell rázódnom, mert a bő két hét alatt sikerült elszoknom attól, amire előzőleg már majdnem rászoktam. Mondjuk február első napjaiban eleve akartam néhány nap szünetet, ami azon túl, hogy időnként szükséges, amúgy is aktuális volt, mert végigmentem az összes cikken, és tőlem telhetően kipofoztam őket (helyesírás, fogalmazási bajok stb., szó sincs tartalmi változtatásról, akkor sem, ha változott a véleményem). Ráment akkor egy egész vasárnapom a felére, és utána a hét közepéig ránézni se bírtam a blogomra. Mostanra hálistennek teljesen kész vagyok vele, ami jó, mert nincs már olyan, amitől félnem kéne, hogy szégyellni való, ÉS én nem tudok róla. Továbbá nem kell már sem találomra, sem módszeresen visszanézegetnem, hogy nincs e valami súlyos hiba. Így ha ezután folyamatosan figyelem, hogy mit csinálok (azaz 1-2 napos eltéréssel átnézem, amit kiböfögtem), akkor minden rendben lesz (egyszerre a nyakamba szakadó sziszifuszi munka nélkül is). 

Jó, szóval a beteg meggyógyult! Azért menet közben követtem, hogy mi történik aktuálisan a zenei színtéren, de azokban a szegmensekben, amiket figyelemmel kísérek, sok fejlemény nincs. Viszont ez pillanatok alatt megváltozhat, én meg majd nem győzök kapkodni. Bizony jól jött volna a kiesett idő is, de sebaj!

Reméljük, sikerül mielőbb aktivizálnom magam, és folyamatosan magas fordulatszámon pörögni!