Magyarország egyetlen őrülten intelligens zenei blogja

Music Over My Head

Music Over My Head

Periphery: Juggernaut Alpha és Juggernaut Omega kritika (ajánló)

2015, Sumerian, Century Media, Roadrunner

2015. január 25. - herma

A djent műfaj (a progresszív metal viszonylag újkeletű hajtása a'la Meshuggah, de kacsintgatva finomabban fogalmazó zenei területek felé is, például vokálisan) egyik legfontosabb csapata harmadik (dupla) lemezéhez érkezett. Bevallom, eddig nem sokat kísérletezgettem velük (de egy kicsit azért igen), mert nem igazán fogott meg, amit csináltak. Ellentétben a Tesseracttal, vagy a Safety Fire tavalyelőtti lemezével, melyek kis túlzással taroltak nálam.

És hát sajnos jelenleg sem tűnik változni a helyzet.

Igaz, kihallok az anyagból ügyes gitártémákat (csak már sajnos mind ismerősnek tűnik korábbi djent vagy nem djent anyagokból), és énekileg sem zavar már az a nyifi-nyafi fiúcskás produkció (lévén az előbb említettek csapatokban is hasonló a helyzet, így kénytelen voltam elfogadni/megszokni, mint stíluselemet), de ez kevés. Pláne 80 percre. Jó, az elején még változatosnak ígérkezik, de úgy a negyedik dal környékén elvesztem a fonalat, és onnantól mintha végig ugyanazt hallanám. Viszont elveszni sem esik jól a világukban (ellentétben a Tesseractéval), így hamarost ingerem lesz kikapcsolni.

Persze mindenki jó a hangszerén, a stílus, pláne a zenekar szerelmeseinek könnyedén bejöhet, ám a "csak" nyitottan érdekődők számára (hogy ne beszéljek objektivitásról) akad bőségesen egyéb csemegézni való.

Ui.: Persze ha változik a véleményem (+ irányba), majd világgá rikoltom!

 

 

Ha nem értenéd, hogy hogyan lehet egy kritika ennyire rövid és tartalmatlan, kérlek kattints ide!

A bejegyzés trackback címe:

https://breakthesilence.blog.hu/api/trackback/id/tr967096275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása